Ez utóbbi német újságíró szerencséjére nem ismeri a magyar viszonyokat. Gondolom, azt képzeli, hogy ezek az igazán hallgató-, rádió- és minden egyéb-barát számok itthon a csapból folynak. Holott... Azonban... Ám... 

A Yonderboi esete még szomorúbb, mint az Anima Sound Systemé. Az Animára még mondhatjuk, hogy kicsit nehezebb falat, mint az átlagos popzene. A Shallow and Profound számai azonban annyira hallgatóbarátok, hogy ami náluk fülbemászóbb, az már csal. A régóta várt külföldi siker is megvan - mi kéne még?

Hát az, hogy a kereskedelmi rádiók és tévék zenei szerkesztői egyszer végre kapcsoljanak. Hiába írják meg ugyanis az újságok, hogy mennyire jó egy lemez. Ha nem lehet hallani a rádióban, akkor nem lesz sikeres.

A fent emlegetett szerkesztők azonban úgy gondolják, hogy a magyar polgároknak a külföldi műanyagzenék legrosszabb hazai másolata kell. Hogy mi van emögött, azt igazából nem tudom. Csak tippelek! Lustaság - ahhoz, hogy valami apró változás legyen, legalábbis meg kellene hallgatni olyan lemezeket is, melyeket nem a slágergyárból küldenek át, mondván: "ez lesz az új sláger". Érdektelenség: a zenei szerkesztőket legkevésbé a zene izgatja. Az anyagiak: a nagy kiadók által futtatott sztárokba nagyságrendekkel több pénzt ölnek bele, mint bármi igényesebbe.

Közben viszont régi álma minden magyar popzenésznek a mi világsztárunk. Állítólag az LGT-nek, az Omegának meg a ki tudja még kinek majdnem sikerült. A mai klónoknak viszont már semmi esélyük nincsen erre: kinek kellenének ott, ahol az eredeti ráadásul jobb?

Yonderboi jellegzetesen kelet-európai zenét csinál. Minimális pénzből, csak a dalaival futott be külföldön. Legalább mi is tudjunk róla!